Újonnan jelentkező sorozatunkban, időről-időre próbálunk bemutatni egy, a megyénkben működő játékvezetőkollégát. Sorozatunk szereplői pályafutásukkal, hozzáállásukkal is példaként szolgának bármely fiatal spori számára. (S)portrénk első részében Vasziliu Tamás beszélget, sztorizgat Gulyás Sándorral, aki nem mellesleg 2022. év legjobb 36 év feletti játékvezetője lett Hajdú-Bihar vármegyében.

Gratulálok, hogy 2022-ben Téged választottak meg az év játékvezetőjének. Milyen gondolatokkal tekintesz vissza az elmúlt szezonra?
Köszönöm szépen! Különösképpen nekem nem volt ez más, mint a többi szezon. Se kiemelkedő, se borzasztóan rosszul sikerült mérkőzésre nem emlékszem. Csináltam a feladatom, igyekeztem legjobb tudásom szerint vezetni a mérkőzéseket. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy engem jelölt az elnökség erre a díjra. Főleg úgy, hogy a kupán (mely egy vándordíj) több olyan kolléga neve is szerepel, akitől sokat tanultam az évek során. S akikre példaképként is tekintek. Összeségében, számomra ez a huszonegy éves játékvezetői pályafutásom legnagyobb elismerése.

Aki tisztában van játékvezetői erényeiddel, tudja a fegyelmezés az egyik erősséged. Hogy érzed, van olyan plusz dolog, amivel az elmúlt évben javult a játékvezetői összteljesítményed?
Körülbelül egy éve átestem egy életmódváltáson, ami hozzám képest jelentős súlyvesztéssel járt. Ennek a pozitív részét éreztem meg az elmúlt évben. Sokkal könnyedebbé, lazábbá, gyorsabbá vált a mozgásom. Fizikálisan így jobb állapotban éreztem magam az egész idény során, ami véleményem szerint jó hatással volt a működésemre is.

Több elnök és játékvezetői küldő alatt is elismerés mellett gyakoroltad ezt a csodálatos hivatást. Van, akire különösen jó szívvel emlékszel pályafutásodból?
2001-ben végeztem el a játékvezetői tanfolyamot. Életemben a legelső játékvezetői elnök Divinyi Béla bácsi volt. Roppant hálás vagyok neki mai napig. Neki köszönhetem, hogy elkezdtem ezt a hivatást. Ő édesapám barátja, és egyszer megkérdezte, nincs-e kedvem megpróbálni … nekem meg volt.

Huszonhárom éves voltál akkor, mikor elkezdted. Mennyire számítottál akkor fiatalnak?
Akkoriban indult egy fiatalítási hullám a játékvezetők táborában. Több 19-20 éves kolléga is működött már akkoriban a megyében. Huszonhárom évemmel tehát már nem említettek a legfiatalabbak között-

Pályafutásukat 2001-ben kezdő kollégáid közül, van aki még jelenleg is aktív?
Igen, többen is. Erdélyi Tamás, Papp János és Nagy László nevét említhetném. Továbbá, együtt végeztem a tanfolyamot a nemrégiben visszavonult Berettyán Péterrel, egykori FIFA asszisztenssel aki példaértékű karriert tudhat maga mögött.

Megye-I-es játékvezetőként, 2002 májusában debütáltál Vámospércsen. Mire emlékszel abból a találkozóról?
Leginkább arra, hogy nagyon szétizgultam magam. (nevet fel közben Sándor) Ha jól emlékszem, nem is tudtam aludni az azt megelőző éjszaka. Tartottam attól, vajon le tudom-e vezetni az első megye-I-es mérkőzésemet? Arra mai napig emlékszem, hogy Csonka Kiss Pali és Tóth Szabolcs voltak a játékvezetői asszisztenseim, s tudom, nagyon nagy segítséget kaptam tőlük az egész találkozó során.

A megye-I-s bemutatkozásoddal párhuzamosan, asszisztensként lehetőséget kaptál magasabb szinten.
Igen. Volt lehetőségem rengeteg NB3-as mérkőzésen is működni, az akkori szóhasználattal partjelezni. Ez számomra akkor nagy megtiszteltetés volt. Igyekeztem meghálálni a bizalmat. Az, hogy nem működhettem rosszul, azt bizonyítja, hogy egy alkalommal egy NB2-es mérkőzésen is közreműködhettem.

Erről mesélnél nekünk?
Akkor, mint MLSZ JB utánpótlás programjában szereplő asszisztensnek – egy kolléga sajnálatos sérülése révén -, sikerült egy NB2-es mérkőzésre küldést kapjak (akkor az NB2 hazánk labdarúgásának harmadik vonala volt az NB1, és az NB-1/B mögött). Ha jól emlékszem, az egy Baktalórántháza – Kazincbarcika találkozó volt. Jómagam mellett, a játékvezető Némethi Attila, másik segítője pedig Némethi Anikó volt. Ők egy házaspárként működtek akkor az országos keretben. A találkozón, bár az ellenőr nem az én térfelemen foglalt helyet, annyit mondott nekem: ”nem látszott rajtam, hogy az első NB2-es mérkőzésemen működtem” – számomra akkor ez volt a legnagyobb dicséret, amit akkor kaphattam.

Az NB3-as éveidről mit tudnál velünk megosztani?
Minden NB3-as mérkőzés sokkal nagyobb súllyal bírt számunkra, mint bármelyik megyei találkozó. Ez nem azt jelentette, hogy a megyei osztály bajnoki találkozói ne jelentettek volna számunkra kihívást. De valóban éreztük akkor, hogy ez most picit más kávéház. Itt ugyanis az egész megyénket is képviseltük hétről-hétre.

A debütálásomra természetesen külön emlékszem Rakamazon. A játékvezető Bodnár András volt, jómagam mellett pedig Seres László partjelzett még azon a találkozón. Nagy élmény volt az akkor számomra. Visszatekintve az akkori évekre, a nagy balhékat megúsztuk, és egy Magyar Kupa összecsapást leszámítva, közmegelégedésre tevékenykedtünk.

Csak nem a legendás Tiszakarád – Mándok találkozóra utaltál?
De-de (nevet fel ekkor újra Gulyás sporttárs). Ez egy igazi Szabolcsi-Borsodi csapat közötti rangadó volt 2007. augusztusában. A találkozó játékvezetője Erdélyi Tamás volt, aki – hozzáteszem jogosan – már az 50. másodpercben kiállított egy hazai játékost. ez később meghatározta az egész atmoszférát, ami a pályán körülvette a résztvevőket. A mérkőzést végül a vendégek nyerték 6-1 arányban. Mi pedig csak rendőri kíséret mellett tudtuk elhagyni a települést, miután a tiszakarádi szurkolók kicsit vehemensebben próbálták rajtunk számon kérni, a hazai pálya előnyének elmaradását.

Az ehhez hasonló események hatására sosem bizonytalanodtál el a folytatást illetően?
Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt olyan, mikor feltettem magamnak a kérdést, van-e ennek értelme. De ez egy két napig tartott. S utána már a soron következő mérkőzésre való felkészülés lebegett mindig a szemem előtt.

Pályafutásod első szakaszában tehát inkább asszisztensként foglalkoztattak, később mégis elismert játékvezetővé váltál. Miért történt ez a váltás?
Fiatalabb korban valóban inkább asszisztensként foglalkoztattak, ám miután nem sikerült magasabb szintre jutnom, úgymond picit újra fel kellett építenem a magam karrierjét. Akkor a megyei JB elnöksége úgy döntött a személyemmel kapcsolatban, hogy igyekeznek belőlem inkább játékvezetőt ”faragni”. Több éves, a labdarúgás magasabb szintjén szerzett rutinommal – a zászlót soha le sem téve ugyan -, egyre többet fújtam úgymond a sípba bajnoki találkozókon. Kicsit úgy éltem meg mindezt, mint egy új pályafutás kezdete. A legalsó szintről indulva kezdtem el működni. Motivált voltam, szerettem volna feljebb jutni, s igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Végül 2012-ben debütálhattam újra, mint játékvezető a legmagasabb megyei bajnoki osztályban.

Mennyire volt másabb számodra mintegy tíz elteltével újra megye-I-es bajnoki mérkőzést dirigálni
Nyilván sokkal szerencsésebb volt egy nagyobb rutinnal a hátam mögött másodjára belevágni ebbe a csodálatos utazásba. Az első alkalom 2002-ben, egy megelőlegezett bizalom volt a számomra. Tíz évvel később pedig már úgy éreztem a teljesítményem miatt kaptam meg a magasabb osztályban való működésre a lehetőséget.

2012 óta folyamatosan a legmagasabb megyei osztályban működsz. Mit jelent számodra mindez?
Kezdetben nyilván fel kellett venni azt a ritmust, ami ezen bajnoki osztály találkozóinak levezetéséhez szükséges. Sokszor járt ellenőr a mérkőzéseimen. S elmondhatom, többnyire jó véleménnyel is voltak mindig rólam.

Az utóbbi években láthatóan egyre több megyei rangadót bíznak rád.
Mindenféleképpen kihívás ez számomra a mai napig. Egy picike drukk mindig van az emberben, ha rangadóra kap küldést. Ugyanakkor hitvallásom szerint, minden mérkőzés fontos, s mindegyikre igyekszem felkészülni megfelelően.

Ami külön öröm és megtiszteltetés volt a 2022-es évben, hogy egy játékvezetői csereprogram keretében, egy Békés megye első osztályú, Nagyszénás SE – Jamina SE megye-1-es rangadót is vezethettem, közmegelégedésre.

Érezted, hogy az év során jól jönnek a mérkőzéseid?
Ha azt érzed, hogy te eljutottál egy nagyon jó szintre, és egy ragyogó játékvezető vagy, az a legrosszabb. Annak idején én is beleestem abba a hibába, hogy azt gondoltam, most nekem minden jön. Ilyenkor jön mindig egy olyan találkozó, amikor rossz szájízzel fogod majd elhagyni a játékteret. Nagyon fontos az alázat. S ha sikereid is vannak, ha jó szériában vezeted le a mérkőzéseidet, akkor is tudni kell a helyzetet megfelelően kezelni.

Azon kevés megyei játékvezetők közé tartozol, akik mind az új, mind a régi Nagyerdei Stadionban működhettek. Jelentett-e számodra ez valami különlegességet?
Nem lenézve a környező települések futballpályáit, de számomra nagyon nagy rang volt mindig egy ekkora stadionban működni. Emlékszem például egy villanyfényes, mintegy 6000 néző előtt megrendezett DVSC – FC Bihor felkészülési mérkőzésre, a régi Loki pályán. Itt Kiss János volt játékvezető, Szilvási Laci bácsi és én asszisztáltunk. Nagy élmény volt mindez, mert jelen voltak a barátaim pont abban a szektorban, ahonnan éveken át velük együtt magam is szurkoltam városunk vezető csapatának. Ekkor pedig elmondhatom, a közös helyünkről, ők már nem csak a Lokinak, hanem nekem is szorítottak, ami jóleső érzés volt.

Az új Nagyerdei Stadionban is többször működtem. Lenyűgöző számomra ez az aréna. Asszisztálhattam itt – Pál Gáborral egyetemben -, Krizbai Zsolt barátom búcsúmérkőzésén, egy Magyar Kupa Hajdú-Bihar megyei selejtező bronzmérkőzésen. Mely nem is a találkozó miatt maradt főleg emlékezetes, hanem mert egy olyan ember oldalán futottam ki a gyepre, aki emberileg is közel áll hozzám. De a 2018-as Futball Éjszakáján is több ezer néző előtt vezethettem mérkőzést Pocsai Gergővel és Vasziliu Tamással egyetemben, a DVSC akkori első csapatának. Ez utóbbi azért volt más, mint az eddigiek, mert ott játékvezetőként léphettem pályára, és teljesen más perspektívából néztem egy DVSC mérkőzést, mint azelőtt. Összességében játékvezetői pályafutásom kiemelkedő eseményei közé sorolom, hogy vezethettem az új Nagyerdei Stadionban.

Általános vélemény mégis rólad, hogy sohasem érzed rangon alulinak, ha zászlóval a kezedben kell segítened egy-egy fiatalabb kollégát.
Ez borzasztóan egyszerű. Mikor odaállok az oldalvonal mellé segíteni egy fiatalabb kollégát, mindig eszembe jut, engem miként segítettek anno az idősebbek. Ugyanazt, amit tőlük kaptam, szeretném én is megadni a fiatalabb játékvezetőknek. Úgy érzem, enélkül az alázat nélkül, én nem is juthattam volna idáig.

Mindannyiunk számára fontos dolog, a párunk, a családunk miként fogadja el, hogy hétvégéink egy részét ennek a hivatásnak szenteljük.
Mivel nagyon sok hétvégén nem vagyok otthon, ezért elmondhatom, így nem megyek az idegeire! – válaszol viccesen Sándor. Egyébiránt nagyon hálás vagyok a feleségemnek, hogy immáron 10 éve, mióta egy párt alkotunk, így áll ahhoz a tevékenységhez, melyet akár veled együtt is űzünk hétről-hétre. Az ő támogatása nélkül nehéz lenne kiegyensúlyozottan a játéktérre lépnem hétvégente. Úgy gondolom a díj, melyet kiérdemeltem a játéktéren való teljesítményemmel 2022-ben, annak az egyik alapkövét ő teremtette meg a mindennapi életünkben.

Hogy állítanád össze a saját játékvezetői álomcsapatodat? Kikből állna számodra az ideális hármas?
Nem kettő ember van, akivel szívesen működök. Nem szeretnék különbséget tenni a kollégáim között. Ha az utolsó mérkőzésemen felkérnének, hogy ki legyen az asszisztensem, akkor rotálásos módszerrel szeretném, ha két percenként váltogatnák egymást a kollégák.

Van olyan, akár megyénk labdarúgásából hírhedt játékos, akivel nagy csatákat vívtál az évek során, mint játékvezető?
Egy-egy személyt nem tudok, és nem is akarok kiemelni. De volt olyan játékos, akivel kezdetben nem küzdelem volt, mikor odaszólt, mert én akkor behúztam fülemet-farkamat. Ilyen is volt, tény. Ugyanakkor nagyon szeretnék most rutinosabb játékvezetőként visszamenni az időben, s ezeknek az embereknek újra mérkőzést vezetni. Azért el kell mondjam, régen több egyéniség, több úgymond hírhedt, ám emellett kifejezetten jó képességű játékos rúgta a bőrt a megyei pályákon. Ma már valahogy ezt, minden bántás nélkül, nemigen tapasztalom.

Tudsz mosolyogni a nézőtéri bekiabálásokon?
Magamban mindenképpen. Ugyanakkor igyekszem őket teljes mértékben kizárni, bár ez nagyon nehéz. Azt sem mondom, hogy ez minden esetben tökéletesen sikerül. Mégis azt vallom: elég nekünk a játékosok között rendet tartani.

Meddig tervezed még a játékvezetői pályafutásodat?
Ha már fizikálisan azt érzem, nem bírom a teszteket, a mérkőzéseket, akkor magamtól fogom azt mondani vége. Ám amíg ez nem áll fönn, addig mindenféleképpen szeretném még folytatni. Továbbá fontos számomra, hogy bárhova is küldenek a jövőben mérkőzést vezetni, mindig emelt fővel jöhessek el a helyszínről, nem kedvezve egyik csapatnak sem. Mindig fontosnak tartottam ugyanis az egyenlő feltételek biztosítását.

Sándor, tudvalevő rólad, hogy aktív, és megbecsült tagja is vagy megyénk játékvezetői közösségének. Mit jelentenek számodra a mérkőzésen kívüli, azokon túli programok, a közösség tagjaival?
Több mint húsz évvel ezelőtt egy nagyon jó közösségbe csöppentem bele. Visszatekintve, kicsit ezen keresztül is szerettem meg a játékvezetést. Mindösszesen fél év volt a pályafutásomban, amikor nem működtem. Ezalatt, Nyíregyházán laktam. De az, hogy én inkább családként gondolok a játékvezetőtársaimra, egyértelművé tette, hogy itt a helyem! Szakmai programokon túli részvétel mellett, szívesen járok el futballozni, vagy más eseményekre is a társaság tagjaival. Egyformán fontosnak érzek mindenkit a tagságon belül. S mivel egy COVID fertőzés megakadályozott abban, hogy 2022. decemberében részt vegyek a játékvezetői bálunkon, így nem tudtam személyesen átvenni ott az év játékvezetője díjat. Terveim szerint a 2023 nyári, első megyei játékvezetői családi napon mindenképpen szeretnék majd köszönetet mondani, az összes Hajdú-Bihar vármegye Játékvezetői Bizottságán belül működő kollégának. Az ő segítségük, a nekem való remek asszisztálásuk nélkül, aligha lehettem volna én az elmúlt év díjazottja.

Róla mondták:

Krizbai Zsolt (JB ellenőr): ”Visszatekinteni a múltba kellemes érzés, de a jövőbe nézni hasznosabb. A közel két évtizedes befektetett munka repítette Sándort a megyei játékvezetés csúcsára. A labdarúgás szeretetéhez társuló alázattal lehet ilyen elismerést kiérdemelni. Meghatározó egyénisége a HBJB keretének, akiben ott rejlik a mentori szikra, a fiatal generáció számára. Gratulálok a sikeréhez, nagyszerű sportember és remek barát a magánéletben.”

Török Zoltán (JB elnökségi tag, küldő): ”Sanyival akkor ismerkedtem meg, amikor az NB3-as keretbe kerültem! Egy végtelen jó humorú srác, aki az egyik legjobb és legmegbízhatóbb asszisztens volt a keretben! Az NB3-as keret MLSZ-hez való átszervezése után a megyei játékvezetői keretbe került, amelytől sokan féltettünk, de a rutinosabb és vértezettebb játékvezetők segítsége és támogatása után a megyei 1-es játékvezető keret meghatározó alakja lett. Olyan, akire bármilyen mérkőzés rábízható. Stílusa az évek során sokat finomodott (már nem kiabál annyit a játéktéren), rájött, hogy másképp is lehet tekintélyt szerezni. A játékosokkal való kommunikációja súrolja a legjobban és leghatásosabban kommunikáló játékvezetőinkét! 🙂 Nagyon sok személyes élményünk van, nem tudnék egyet sem kiragadni, de az biztos: A játékvezető táborokban észnél kell lenni mindenkinek, mert olyan helyzetekben is képes használni a telefonja kameráját, amikor el sem hinnéd! Óriási fotó-és videó gyűjteménye van tagságunkról!”

Sovány Liza (nb2-es női játékvezető): ”Sanyi egy végtelenül jó lelkű, segítőkész és alázatos játékvezető. Mindig azon van, hogy az adott mérkőzést a lehető legjobban le tudja hozni a körülményeknek megfelelően. Ha hibázik, azt sosem rejti véka alá, sőt tanul belőle és azt a következő mérkőzéseken kamatoztatja. Az újoncoknak ott segít ahol tud, ezt én is alá tudom támasztani és úgy gondolom, hogy személyében jó helyre került ez a díj!”

–vasziliutamas–