Újabb felsőház, közel volt az érem

A hajdú-bihari játékvezetők, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, kiugró eredménnyel szerepeltek az országos játékvezetői tornán. A négy közé jutott csapatunk, ebben az összeállításban biztosan utoljára szerepelt a sípmesterek fesztiválján.

A keretünk, a játékosok és az edző terén is, jelentős változások után állt össze a szegedi túra előtt. Szabó Imre, aki eddig kivétel nélkül mindegyik tornán edzőként segítette válogatottunkat, ezúttal egészségi állapota miatt, nem vállalta a tornát. Ezt a szerepkört két játékos töltötte be idén: a térdsérüléssel bajlódó, ezért a tornát játékosként kihagyó Varga Gyuri és az eddigi összes tornán szereplő Kövér Tomi.

Újoncként mutatkozott be Sovány Liza, aki elsőként képviselte a gyengébbik nemet a hajdú-bihari csapatban. A két Bálint, Karsai és Czibere mellett, Dr. Kiss Attila és Vilmányi Simon is először volt az utazó keret tagja.

A torna előtt az a megtiszteltetés érte együttesünket, hogy a korábbi évek kiváló szereplései miatt, csapatunkat kiemeltként sorsolták az első kalapból. A csoportunkat elnézve, nem tűnt egyszerű feladatnak, hogy újra a felsőházba jusson együttesünk. A korábbi erőviszonyok alapján a Pest és a Borsod elleni találkozó nehéznek ígérkezett, ám azt sem tudhattuk előre, hogy az elmúlt három évben Somogy és Tolna erősödött-e.

Ráadásul a szombati játéknapot mindjárt a két erősnek ígérkezővel indíthattuk. A Pest elleni 2-2-es döntetlen reális eredménynek volt mondható. Igaz, hogy 0-1-ről fordítottunk, ám az egy pont jó kezdésnek tűnt.

Borsoddal a múltkor is egy csoportban voltunk. Akkor a 2-2-es döntetlen, mindkettőnk felsőházi szereplését jelentette. Most szó sem lehetett ikszről, mert minél több pontot szerettünk volna az első két meccsből. A 2-1-es győzelem reményt keltő volt a délutáni etapra nézve.

Csakhogy jött az a Somogy, akikkel a múltkor is megszenvedtünk. És most is. Ahogy három éve, most is ellenfelünk szerezte meg a vezetést. Küzdöttünk rendesen és meg is lett az eredménye, mert sikerült fordítani. Már-már örültünk a három pontnak, de ezúttal csak sikerült a somogyiaknak az egyenlítés.

Az utolsó meccsnek úgy futhattunk neki, hogy a Tolnának már minden mindegy volt, míg nekünk a döntetlen is elég volt a felsőházhoz Pest-megye válogatottja mögött. Nem akartunk azonban erre játszani, így – ha nem is gólzáporosan -, de két góllal magabiztosan nyertünk.

Az esti sorsolásnál háromesélyes volt a másnapi negyeddöntő. Vagy az a Bács-Kiskun jöhetett szembe, akiktől a legutóbbi döntőben büntetőkkel kikaptunk, vagy az a Vas, akik fiatalos-rohanós stílusuk miatt kellemetlen ellenfélnek ígérkeztek, vagy az igazi nagy mumus Budapest. Utóbbiak kétszer is elütöttek minket a negyeddöntőtől. Fájó emlék, hogy a hazai rendezésű tornán büntetőkkel ellenük estünk ki ellenük. De ugyanígy mély seb volt a miskolci fesztiválon elbukni a legjobb négyet Szőts Geriékkel szemben.

Budapest lett a befutó. A válogatott régi motorosai, rögtön a revans jegyében hangolódtak a másnap délelőtti kezdésre. És most sikerült. Kettő nullra vezettünk, volt még egy komoly helyzetünk, de a végén csak sikerült egy gólt megtartani az előnyből. Földöntúli boldogság és az újabb érem esélye…

De jött a „vasi-gyors”. Két perc sem telt el és máris kétgólos hátrányban voltunk, a kiváló játékerőt képviselő és később döntőt játszó nyugat-magyarországi csapattal szemben. Hiába próbálkoztunk bármivel, igazából csak nyomoztuk a labdát. Esélyünk sem volt zárkózni, s a vége egy sima ötös lett.

Míg a csapat nagy része próbálta összeszedni magát a bronzmeccsre, addig Horváth Róbertnek a JB-elnökök csapatában, a gálameccsen volt még jelenése a szegedi sportolócsillagok ellen. A csapat legfiatalabbjaként szinte végig játszott. Nagy kedvel, azonban kevés eredménnyel. Legalább a bronzmeccsre bemelegített…

Ahol a győriek ellen, ugyanaz a forgatókönyv volt szinte, mint az elődöntőben. Keveset volt nálunk a labda, a gólokat meg rendre az ellenfél szerezte. A végén Sovány Liza remek ballábas lövését éppen csak hárítani tudta a győri kapus, de a kipattanóból meglett a szépítés. A gólt Horváth Róbert szerezte, akinek ez volt az utolsó gólja a hajdú-bihari szerelésben. De erről egy kicsit később…

Az eredményhirdetésnél tehát, a negyedik helyezettnél mehetett az oklevélért Kövér Tamás. Ha azt nézzük, hogy legutóbb döntősök voltunk, akkor mondhatnánk, hogy visszaesés. Ha azt nézzük, hogy ez a csapat erőn felül teljesített, akkor majd tudjuk értékelni ezt a negyedik helyet. Az ország húsz együttese közül lettünk negyedikek.

Ráadásul zsinórban ötödik alkalommal szerepeltünk a felsőházi rájátszásban. Sorozatban másodjára a legjobb négy között. Ez egy igazi CSAPATmunka volt!

Illik megjegyezni, hogy a tornára nevezett játékvezetőnk Forgács Krisztián amellett, hogy sípjával és lapjaival is megállta helyét a ráosztott meccseken, szabadidejében szorított is értünk Nyilas Csaba és Török Zoltán mellett. Voltak rajtuk kívül is szurkolóink, akik szabadidejüket feláldozva utaztak le támogatni minket. Hálás köszönetünk érte!

A végére íme néhány vélemény, így látták a résztvevők belülről:

Varga Gyuri: „Ismét egy szuper hétvége volt! Az eredmény előtt le a kalappal, még ha lett jó sok új ősz hajszálunk is a padon.”

Dr. Kiss Attila: „Fantasztikus volt a hangulat, az élmények, a CSAPAT! Gratulálok a teljesítményhez, szerintem, így picit már nyugodtabb fejjel teljesen elégedettek lehetünk! Küzdésben jelesre vizsgáztatok. Bármit is hoz a jövő, biztosítalak, hogy egy szurkolót megnyertetek Veszprémbe! Én ott leszek.”

Forgács Krisztián: „Nekem is az első ilyen tornám volt, de tény hogy a csapat meccsei jobban lázba hoztak. Néha a régi énem is előjött belőlem, de ezt tényleg nem lehet érzelmek nélkül még nézni sem. Küzdeni tudásban tuti, hogy Hajdú Bihar megye volt az aranyérmes.”

Sovány Liza: „Én már azzal nyertem, hogy elmehettem, mert ezzel a jó kis társasággal lehettem, az már nálam hab volt a tortán, hogy játszottam is, nem is keveset. Büszke vagyok rá, hogy hajdú-bihari játékvezető vagyok!”

Vilmányi Simon: „Megtapasztalhattam, hogy milyen egy olyan csapat a tagjának lenni, akik egymásért küzdenek és mindent megtesznek a győzelemért. Nekem ennél nagyobb motiváció nem kellett a meccsekhez. Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni és remélem lesz még ilyen tornán részem, mert sokkal többet adott, mint amit vártam.”

Karsai Bálint: „Köszönöm mindenkinek, hogy ezt megélhettem veletek, nagyon nagy élmény volt. A csapat mentalitása a pályán pedig irigylésre méltó.”

Kövér Tamás: „Ismét bebizonyosodott, hogy ha foci tudásunk nem is a legjobb, de a szívünk a legnagyobb. Tudom sírni csak a győztesnek szabad és én győztes vagyok mert, 2005 január óta ennek a csapatnak a tagja lehetek! És eljött a 2023. január amikor ez a sorozat végleg befejeződik. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy közétek tartoztam, de szeretnék emelt fővel búcsúzni a csapattól. Nekem személy szerint rengeteg élmény, emléket és sok BARÁTOT adott ez a 18 év. Mindenkinek azt kívánom élje át minél többször, hogy milyen ehhez a Csapathoz tartozni. Tudom voltak viták, voltak sikerek, de ez is része a sportnak. Kezdhetném sorolni a neveket kik voltak ennek a csapatnak a tagjai, de nem kezdek bele mert egy regény lenne akkor. Az összes volt, illetve mostani csapattársamnak is hálás vagyok! De két embert azért kiemelnék: Szabó Imre, aki végig bízott bennem, illetve Szűcs László, akivel a kezdetektől ebben a csapatban együtt vagyunk. Büszke vagyok arra, hogy közétek tartozhattam.”

Horváth Róbert: „A válogatott tagjaként ez volt a hatodik tornám és egyben az utolsó. Már a torna előtt eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó. Örülök, hogy a hat tornából ötször a felsőházban szerepelhettünk. Érmem is van, házi gólkirály is lehetettem (nem is egyszer), pályára léphettem egy gálameccsen. Ennél szuperebb nem is lehetne. Maradok a szurkolótok örökre!”