Megyei keret
Több Hajdú-Bihar megyei fiatal debütálhatott az NB III-ban
A 2020-2021-es szezonban már négy fiatal kollégánk is debütálhatott az NB III-as bajnokságban.

Géhl Botond, Molnár László Máté, Vilmányi Simon és Varga György egyaránt játékvezető asszisztensként kapott szerepet a szezonban több harmadosztályú bajnoki összecsapáson is.
Géhl Botond 2015-ben vizsgázott le a Hajdú-Bihar megyei alapfokú tanfolyamon. Jelenleg a megye III-as játékvezetői keretünkben van, mellette volt lehetősége ősszel és tavasszal is asszisztensként közreműködni az NB III Keleti csoportjában egy-egy mérkőzésen.
Debütáló mérkőzése: Mezőkövesd Zsóry FC II.-Eger SE
Molnár László Máté még 2013-ban vizsgázott le, bár szintén 2015-ben kezdte el aktív játékvezetői pályafutását, számára is 2020. hozta el az NB III-as debütálást, azóta 5 mérkőzésen segíthette asszisztensként a játékvezető munkáját.
Debütáló mérkőzése: Kisvárda Master Good II.-Tiszafüredi VSE

Vilmányi Simon bár csak 2016-ban csatlakozott keretünkhöz a játékvezetői tanfolyam elvégzését követően. Jelenleg az asszisztensi keretben van és neki a szezonban már 10 alkalommal volt lehetősége a NB III-as mérkőzéseken az oldalvonalhoz állni.
Debütáló mérkőzése: Vác FC-Kecskeméti TE
Varga György pedig a legfrissebb debütálónk, aki szintén 2016-ban tette le a játékvezetői vizsgát. Sokéves játékosi tapasztalata mellett már megye I-es játékvezetői kerettagként az előző hétvégén NB III-ban is bemutatkozott, asszisztensként segíthette Tóth Tamás munkáját.
Debütáló mérkőzése: Kisvárda Master Good II.- Balassagyarmati VSE
További sok, sikeres mérkőzést kívánunk Botinak, Lacinak, Siminek és Gyurinak, gyors útjuk pedig lehet követendő példa a többi fiatal játékvezető számára.
Szeretnél játékvezetőink közé tartozni? Jelentkezz már most a következő játékvezetői tanfolyamunkra!