Országos keret
Takács István: NB I-es búcsú a futsal játékvezetéstől
69 NB I-es mérkőzés után búcsúzik Takács István (sokaknak csak Taki) a futsal játékvezetéstől.
Takács István 12 éve, 2010 óta volt a legmagasabb, NB I-es keretben, ez idő alatt 69 mérkőzést vezethetett a legmagasabb osztályban, illetve számos NB II-es meccs mellett nemzetközi mérkőzésen is közreműködhetett hosszú és tartalmas pályafutása alatt.
Az első NB I-es mérkőzés a Borsod Volán – Üllő Fc Cső Montage (Miskolc, 2010. március 29.) volt. A búcsúmérkőzése a Nyírgyulaj Futsal – SG Kecskemét Futsal összecsapás volt 2022. május 23-án. Ezen 2-es játékvezetőként Forgács Krisztián, időmérőként Szűcs László segítette munkáját, a mérkőzés ellenőre Drucskó János volt. Eredményes pályafutásához a helyszínen gratulált számára Nyekita Dezső, az MLSZ Futsal Bizottságának oktatási vezetője, valamint első NB I-es mérkőzésének játékvezető társa, Veizer Roland (aki egy nappal ezt megelőzően a nagypályás játékvezetéstől búcsúzott el).
Megmentette az eszméletlen játékost a futsaljátékvezető
Takács Pisti nevéhez egy életmentés is fűződik. 2015. elején a férfi NB II-es Nyírgyulaj–RTK-Vasló futsal mérkőzésre készültek, amikor az egyik játékos a bemelegítés során rosszul lett, összeesett. A több évtizedes egészségügyi karrierrel rendelkező Taki nyújtott elsősegélyt a játékos számára és szakszerűen biztosította állapotát, amíg a mentők megérkeztek.
Bár a futsal játékvezetés aktív részétől búcsúzik, a jövőben a megyei futsal játékvezetők munkáját segíti majd, emelett pedig Takács István a nagypályás megye I-es keretünk oszlopos és rutinos tagja.
Gratulálunk Takinak a hosszú és eredményes futsal karrierjéhez és további sok sikert kívánunk a jövőbeli szakmai munkájához.