Megyei keret

Leshelyzetek elemzése

A Talent és előkészítő keret részére, december elején volt esedékes az utolsó 2018-as összejövetel. Ennek során, most leshelyzeteket elemeztek a fiatalok.

Az ősz utolsó összejövetelére, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény mozitermében kerítettek sort. A lehető legjobb helyen gyűltek össze a játékvezetők, hiszen huszonnégy klip megtekintésére, milyen más helyszín lehetett volna a legalkalmasabb, mint egy moziterem vetítővászna?

Leshelyzetek elemzése

A fiatal kollégák nemcsak nézték az UEFA és megyei mérkőzések leshelyzeteit, hanem előbb kisebb csoportokban, majd közösen is kielemezték azokat. A helyes megoldások mellett, az egyes szituációk nehézségeit, buktatóit is górcső alá vették, hogy a jövőben tapasztaltabban tudjanak dönteni egy-egy hasonló szituációban.

Az összejövetelt ezúttal is megtekintette a helyszínen Vavika Ferenc, az MLSZ talent keretéért felelős vezetője.

Leshelyzetek elemzése

A talent keret részére, a hivatalos összejövetelek véget értek ugyan, de az egyéni értékeléseket még januárban kézhez kapják. Így teljesen felkészülten vághatnak neki majd a tavaszi idénynek.

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Close
Close