Megyei keret

A büntetők voltak terítéken

A büntetőterületen belüli szituációk elemzése volt a téma, a legutóbbi talent napon. A Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézménybe, ezúttal is a talent és előkészítő csoport tagjai voltak hivatalosak.

A büntetők voltak terítéken

A harmadik őszi összejövetelt, november huszadikára időzítette játékvezetői bizottságunk. Ezúttal nem töltöttek ki sem elméleti, sem videótesztet a játékvezetők. Most inkább a csaaptmunkán volt a hangsúly.

A foglalkozás során az UEFA 2018-1-es témába vágó jelenetei mellett, a megyei mérkőzéseken felvett képanyagokat is sikerült felhasználni. A tizennyolc szituációban, a legkülönbözőbb helyzetekre láthattak példát az ifjú sípmesterek.

A megjelenteket három kisebb csoportra osztották, s ahogy az országos edzőtáborokban szokás, videójeleneteket dolgoztak fel a fiatalok. Egy-egy jelenet megtekintése után, előbb mindenki hozott egy saját döntést, majd a kisebb csoportok külön-külön probálták meggyőzni egymást, hogy az adott szituációban miért jár éppen büntető és sárga vagy piros lap.

A büntetők voltak terítéken

Ezt követően összesítették a három csoport véleményét, amelynél sokszor nem egyeztek a vélemények az elején. Aztán, ahogy haldtak a klippekkel előre, úgy sikerült egyre többször közös nevezőre jutni.

Decemberben lesz az ősz utolsó talent napja, ahol szintén lesz videóelemzés, valamint az őszi szezon értékelését is megejtik majd.

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Close
Close