Megyei keret

Megye II-es meccsen debütált Sovány Liza

Hossz évek után ismételten női játékvezető dirigált megyei II-es meccset Hajdú-Biharban.

Sovány Liza a november 19-i Báránd-Nagyhegyes mérkőzésen debütálhatott felnőtt mérkőzésen. Ezzel nagyon hosszú időszakot tört meg Liza és lett ismét női debütáló játékvezető ebben az osztályban.

Megye II-es meccsen debütált Sovány Liza
Sovány Liza és segítői, Kövér Tamás és Zámbó Tamás a debütáló mérkőzés után

A mérkőzésen segítői Kövér Tamás , valamint Zámbó Tamás volt, mind a két kollégánk kellően nagy rutinnal rendelkezik ahhoz, hogy megfelelően tudja segíteni a bemutatkozó kollégát a mérkőzésen.

A mindig nagy mosollyal rendelkező Liza jól debütált a megyei másodosztályban. Mellette pedig nyár óta női NB II-es kerettag is, így a férfi és a női bajnokságokban is egyre komolyabb meccseket kaphat az egyébként veretes futsal múlttal és sikerekkel rendelkező fiatal játékvezető.

További sok sikert kívánunk Lizának, aki jó példa lehet a többi fiatal játékvezető számára hozzáállásával és munkájával. A hamarosan induló játékvezetői tanfolyamunkra nem csak a fiúk, urak jelentkezését várjuk, hanem a lányok, hölgyek regisztrációira is számítunk, hiszen sok, Lizához hasonló tehetség kerülhetne ki az elkövetkező években a tanfolyamról.

Liza útjára lépnél? Jelentkezz a következő játékvezetői tanfolyamunkra!

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Close
Close