Megyei keretOrszágos keret

Két kollégánk is NB III-ba került

Az előző hétvégén Vecsésen tartotta az MLSZ az NB III-as játékvezetők edzőtáborát, ahol három, ezen keretbe besorolt játékvezetőnk (Ifj. Szilágyi Sándor, Kövér Tamás és Berecz Attila) mellett, két megyei kolléga is meghívást kapott. Játékvezetőként Nagy Norbert, míg asszisztensként Szabó F. Szilárd képviselte újoncként Hajdú-Bihar megyét.

Két kollégánk is NB III-ba került

A fiatal kollégáinkat néhány héttel ezelőtt értesítette az MLSZ, hogy huszonhárom, más megyéből származó kolléga mellett várják őket a fizikai felmérésre. Miután Norbert és Szilárd is probléma nélkül, eredményesen futotta meg ezt a tesztet, meghívást kaptak Vecsésre, ahol augusztus 5-8. között volt az NB III-as keret edzőtábora. Így már öten képviselték a Hajdú-Bihar megyei játékvezetőket.

A táborban az MLSZ egyik új tesztrendszerében, elméleti tesztet töltöttek ki. Ez a rendszer számítógépes volt. Nagyjából olyan, mint amelyet mi, hajdú-bihariak is átélhettünk a kisvárdai táborunkban. Az alapvető különbség, hogy ebben a tesztben egy kérdés megválaszolása után, nem volt lehetőség az adott válasz módosítására. Emiatt minden kérdésnél úgy kellett felelni, hogy azt nem lehet utána javítani. Az elméleti vizsga kitöltését követően, kollégáink azonnal meg is tudták tesztjük eredményét. Erről is csak örömmel tudunk nyilatkozni, hiszen öt kollégánk összesen 496 pontot ért el az 500-ból (mindenki 25 kérdéses, 100 pontos tesztet töltött ki, azaz az öt embernél összesen egyetlen egy darab hibás válasz volt). Ezúton is külön gratulálunk az NB III-as edzőtáborban mutatott kiváló elméleti felkészültséghez!

A táborban nem csak hasznos, de érdekes elméleti előadáson esett át öt kollégánk, valamit közös edzéseken is részt vettek a négy nap során. Szombaton, a táborzárás során történt meg a keretmódosítások kihirdetése. Ezen derült ki az, hogy megyénkből Nagy Norbert és Szabó F. Szilárd is feljebb léphetett és csatlakozhat az országos játékvezetői kerethez az NB III-as osztályban.

Mindkét fiatal kollégánk azonnal meg is kapta első országos küldését a Magyar Kupában. Augusztus 12-én, szerdán léphetnek pályára. Nagy Norbert a Mezőhegyesi SE – Szajol KLK mérkőzést vezetheti. Segítői Berettyán Péter és Eszterhai Balázs lesznek.

Szabó F Szilárd a Füzesgyarmati SK – BSC 1924 Futball Kft. mérkőzésen asszisztálhat. Ezt a találkozót Ifj. Szilágyi Sándor dirigálja, a kispadok felől pedig, Berecz Attila kollégánk segíti még a munkát.

Az újonnan NB III-as keretbe került két kollégánk tehát hajtós felkészülési szezont követően nem pihenhet, rögtön megmérettetnek. Persze egészen biztos, hogy pont ezért dolgoztak eddig is.

Norbi, Szili! Gratulálunk nektek az NB III-as kerettagsághoz és sok sikert kívánunk az előttetek álló úthoz!

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Close
Close