Megyei keret

Újra a szokott helyen zárták az évet

Egy év kihagyás után, ezúttal is a Chili Caféban zárta az évet az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának játékvezetői kerete. A díjkiosztót követően, a vacsoráé és a táncé volt a főszerep.

A 2017-es esztendőben, a Chili Café elfoglaltsága miatt, kénytelen volt nélkülözni e helyszínt az évadzáró bankett eseménye. 2018-ban azonban időben sikerült megcsípni a jól bevált helyszínt, így december 15-én, ismét itt zárták az évet a megyei sporik.

Az este hat órára meghirdetett eseményre ezúttal is több, mint száz fő jelezte részvételét. A játékvezető kollégák mellett, természetesen a családtagok is jelen voltak a banketten.

Az est programja a hivatalos köszöntőkkel indult, ahol a meghívott vendégek hozták el jókívánságaikat.

 

Ezt követte a díjkiosztó, amelyen a kerek esztendőhöz érkezett jubilánsok mellett, az év során kiemelkedő játékvezetőinket díjazta az elnökség. (A teljes névsort lásd a cikk alján.)

Nem maradhatott el a két „fődíj” kiosztása sem. A harminc év feletti kategóriában Hajdú Imre, a megyei I. osztályú keret oszlopos tagja kapta a legjobbnak járó serleget. A harminc év alatti Divinyi Béla vándorserleget, idén Nagy Norbert érdemelte ki, aki az NB II-es keretben nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt egész évben.

A vacsora előtt Drágán Lajos nótaénekes és felesége szórakoztatta az egybegyűlteket. A svédasztalos vacsora után pedig, a szokásos tombolasorsolás sem maradhatott el, mielőtt mindenki önfeledten zárhatta le a 2018-as esztendőt.

A 2018-as év díjazottjai:

30 év alatti legjobb játékvezető: Nagy Norbert

30 év feletti legjobb játékvezető: Hajdú Imre

A megyei I. osztályú keretben nyújtott éves teljesítményéért: Szabó Péter, Jánvári Tibor

A megyei II. osztályú keretben nyújtott éves teljesítményéért: Áncsán György, Dávid Attila

A megyei III. osztályú keretben nyújtott éves teljesítményéért: Juhász Dániel, Vadon Tamás, Katona Lajos

A megyei egyéb keretben nyújtott éves teljesítményéért: Kecskeméti Károly, Máthé Csaba

Az országos keretben nyújtott éves teljesítményéért: Szabó F. Szilárd

Az ellenőri keretben nyújtott éves teljesítményéért: Szabó Imre

 

Jubilánsok:

5 éves: Jóni Tamás, Dobi Zsolt, Karasi Márk, Gálfi Flórián, Molnár László Máté

10 éves: Áncsán György, Kovács Ádám, Szabó F. Szilárd.

15 éves: –

20 éves: Árva Attila, Bendik Gábor, Horváth Róbert, Orosz János

25 éves: Buczkó Béla, Tóth Szabolcs, Rosu Raoul, Kertész Ferenc

30 éves: Soós László

40 éves: Szabó Imre.

A záróvacsorán készült képeket Bertli Zoltán készítette, azok innen letölthetők.

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Close
Close