Megyei keret

Török Zoli visszavonult

Tizenöt évnyi játékvezetés után, a befejezést választotta Török Zoltán. A megyei keret utóbbi évtizedének meghatározó alakja, a folyamatos sérülések miatt hozta meg e nehéz döntését. Szeretett volna mindenkitől méltóképpen elbúcsúzni, ezért e sorokkal most áttekintjük pályafutását.

Török Zoli visszavonult

Kezdjük a legelején. Hogyan kerültél kapcsolatba a futballal?

Öt éves koromban kerültem először kapcsolatba a focival. Édesapám Nyírlugoson focizott, vele jártam edzésekre. Először még csak a kapu mögött labdáztam, majd ahogy nőttem, egyre közelebb kerültem a pályához. Itt fociztam gyerekkoromban, ahol a ranglétrát végig járva eljutottam a felnőtt csapatig. A felnőttben főként kiegészítő ember voltam, de ez nem is meglepő, hiszen az akkor megyei I-es csapatban, több magasabb osztályt megjárt focista is volt. Takács Albi, Nagy Csabi, Balogh Zoli, Krcsmarik Tibi, Kontra Attila. Csak pár név, a teljesség igénye nélkül.

Mikor döntöttél úgy, hogy játékvezető leszel?

Mivel 1998-ban elkerültem Budapestre, ahol a tanulmányaimat folytattam, így a foci háttérbe szorult, de nem szakadtam el. 2001-ben a Főiskola elvégzése után Debrecenbe kerültem, ahol egy kispályás mérkőzésen megsérültem az első osztályban fociztam a Márió FC-ben, ezt követően nagypályán már nem fociztam. Ekkor mondta Tatár Imre barátom, hogy indul egy játékvezető tanfolyam. Jelentkeztem 2004-ben, majd sikeres vizsgát tettem. Az akkori csapatból már csak Harmati Laci működik, ha jól emlékszem.

Meddig jutottál el a játékvezetésben?

Ahogy letettem a vizsgát, végig jártam a ranglétrát és 2008-ban Divinyi Béla bácsi javaslatára NB III-as játékvezető lettem. Két és fél évig voltam a keretben, ahol számos mérkőzésen, szabolcsi derbin működtem játékvezetőként vagy asszisztensként.

Török Zoli visszavonult

Milyen osztályban működtél a legtöbbet?

A legtöbb mérkőzésemet a megyei első osztályban vezettem, ahol több, mint kétszáz mérkőzést vezethettem le. De emellett a szakma csúcsa mindig is az volt, amikor a DVSC csapatának vezethettem.

Mi volt a játékvezetői pályafutásod csúcsa?

A karrierem csúcsa a 2008-as év volt. Akkor kerültem az NB III-ba, valamint a legjobb átlaggal vezettem a Tisza csoport játékvezetőinek a listáját. Akkor lettem a harmincöt év alatti legjobb játékvezető. Továbbá mindig nagy élmény volt Tatár Imre barátommal a Real Team kupa döntőinek vezénylése többezer ember előtt.

Török Zoli visszavonult

Ennyi év után, tudsz mondani olyan meccset, amelyre a legszívesebben emlékszel, illetve a legkevésbé gondolsz vissza?

A legjobb mérkőzésem egy Cigánd – Ibrány NB III-as mérkőzés volt. Az volt a második meccsem a harmadosztályban.  Két nagyon jól felkészített csapat, kemény belemenések, igazságos döntetlen és mindkét csapatvezető mégis megelégedve jött le. Hab a tortán, hogy 8,6-os osztályzatot kaptam. A legrosszabb pedig egy DEAC – Tetétlen volt. Ennél alig vártam, hogy vége legyen már. Nem voltak partnerek a játékosok, de ismerve az akkori két csapatot, senkinek sem volt könnyű velük.

Sokan meghatározóak lehettek a pályád során. Tudsz néhány kollégát említeni?

A pályám során nagyon sok embert ismertem meg, nagyon sok játékvezetővel működtem. Többen barátaim is lettek. Még volt lehetőségem együtt működni Szabó Imre bácsival, Sápi Csaba elnök Úrral, számomra talán a legjobb játékvezetőnek tartott Kiss Jancsival. De mindig élményszámba ment, amikor a baráti társaságom valamelyikével működhettem (Tatár Imi, Puskás Zoli, Muszka Zoli, Tóth Szabi). De az NB III-as időszakból Nagy Tomival, Kövér Tomival, Takács Pistivel, Szűcs Lacival, Orosz Jancsival, Bodnár Bandival, Seres Lacival vagy éppen Krizbai Zsoltival is jó volt meccsekre járni.

Általában nehéz a család segítsége nélkül maradandót alkotni a játéktéren. Te is sok támogatást kaptál otthonról? Esetleg a kisfiad a nyomdokodba léphet később?

A pályám során mindig mellettem állt a családom, barátaim, akik segítettek túl lendíteni a rossz időszakokon is, hiszen nem csak sikerekből áll egy pályafutás, hanem kudarcokból is. Azt gondolom egy sikeres pályafutás van mögöttem, sikerült elfogadtatni azt a játékvezetői gondolkodást, amit képviselek mind a játékosokkal, mind a csapatvezetőkkel.

A családban a kisfiam sportol, szeretünk meccsekre járni, de ő a kézilabdában tehetségesebb, így azt gondolom nem lesz belőle játékvezető.

Török Zoli visszavonult

Korodból adódóan lehetne még előtted jó pár év. Miért döntöttél mégis a befejezés mellett?

Ahogy teltek az évek egyre több lett a sérülés, több lett a munka és kevesebb lehetőség maradt az edzésre. Így idén januárban, amikor ismét megsérültem eldöntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat.

A búcsú végleges, vagy maradsz a játékvezetői társadalom közelében?

A jövő? Elnök Úrral egyeztettem, és abban maradtunk, ha van rá igény, természetesen maradok a játékvezetői társadalomban. Azonban, hogy milyen formában, az még a valóban a jövő kérdése.

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Close
Close