Megyei keret

A küldés ezentúl „Török-kézben” lesz

Mint arról korábban beszámoltunk, Erdélyi Tamás egy félév után, munkahelyi elfoglaltsága miatt, nem tudja tovább elkészíteni a küldéseket. Nem maradt azonban sokáig bizonytalanságban bizottságunk, hiszen Török Zoltán személyében már meg is van az új küldő.

Török Zoltán

Nem is olyan rég, még aktív játékvezetőként voltál jelen a megyei játékvezetők között. Manapság viszont, már egy teljesen új szerepkörben ismerhetnek meg téged az újonnan bekapcsolódó játékvezetők.

Valóban, hiszen az aktív pályafutásomat 2019. év elején fejeztem be, tizenöt év után. Fél évet gyakorló ellenőrként tevékenykedtem, majd idén márciusától már aktív ellenőrként működhettem a tavaszi szezonban.

 

Az ellenőri feladataid mellett, mostantól a küldésért is felelsz. Hogyan kerültél képbe, mint lehetséges küldő?

A küldői feladtakörre Sápi Csaba elnök úr kért fel, miután bizonyossá vált, hogy Tamás nem fogja tudni ellátni ezen feladatkört az új munkahelye miatt. Azt, hogy ez az oldala milyen a játékvezetésnek, még nem tudom reálisan értékelni. Egy biztos: most, hogy nyári szünet van és mindenki nyaral, így egy edzőmeccs megszervezése is elég sok telefonnal jár.

 

Civilben rendőrként dolgozol. Mennyire fogod tudni összeegyeztetni a két munkát egymással?

A civil munkámat tekintve húsz éve dolgozom nyomozóként Debrecenben, gyakorlatilag hivatali munkaidőben. A munkával összeegyeztethető a küldés, de nyilván munkaszervezést igényel a dolog.

Török Zoltán

Mennyire látod át az előtted álló feladatot? Kaptál segítséget, tanácsot a korábbi küldőktől?

A küldés elkészítése egy nehéz, és aprólékos munka, amely során több paraméterre is figyelni kell, de mind Szabó Imre és Erdélyi Tamás biztosított, hogy az általuk megszerzett tudást, rutint átadják és segítik a munkámat a jövőben.

 

Milyen szempontok alapján fogod küldeni a játékvezetőket? Mire figyeljenek a kollégák, amivel a munkádat segíthetik?

A játékvezetők küldésénél nyilván fontos tényező, az adott mérkőzés jellege, valamint a csapatok tabellán elfoglalt helye, valamint a települések közelsége (pl. egy szomszédvári rangadó), valamint a játékvezetők kvalitása, rutinja. Természetesen mindenki fog abban az osztályban mérkőzést vezetni, amelybe besorolást fog nyerni, de, hogy ki mennyit, azt a fenti dolgok befolyásolhatják. Az állománynak alázatosnak kell lenni a játékvezetés felé, még akkor is, ha nyilván tudom, hogy sokan tanulnak vagy dolgoznak. Nehéz a kettőt összeegyeztetni, ezért a küldések lemondásánál legyenek körültekintők a kollégák. Továbbra is a korábbi rend marad érvényben, vagyis a küldőnél és a titkárnál e-mailben kell lemondani a hétvégét minimum egy héttel korábban.

 

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Close
Close