Országos keret

Félszáz meccsnél jár

Megyei I. osztályú játékvezetőnk Takács István, nem csak a nagypályán kamatoztatja tudását. Nyolc éve mutatkozott be a futsal NB I-ben. November kilencedikén pedig, levezette ötvenedik mérkőzését az élvonalban.

Félszáz meccsnél jár

Bár már jóval korábban elkezdett futsal mérkőzéseken közreműködni Takács Pisti, az élvonalbeli debütálására 2010. március 29-én került sor. A Miskolci Városi Sportcsarnokban, Veizer Roland mellett dirigálhatta a Borsod-Volán – Üllő FC Cső-Montage derbit. Az időmérő Horváth Róbert, az ellenőr Ortó Gyula volt azon az emlékezetes napon.

Félszáz meccsnél jár

Idén érkezett el a napja annak, hogy játékvezetőként ötvenedik alkalommal vezesse ki a csapatokat az NB I-ben. A helyszín ezúttal Csömör volt, ahol Szűcs László játékvezetőként, Forgács Krisztián időmérőként segítette munkáját a Rubeola FC – BME Futsal Club találkozóján. A találkozó ellenőre Cserna László volt.

Gratulálunk és még sok-sok rangadót kívánunk neked, Pisti!

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Close
Close