Országos keret

Törökországi „edzőtábor”

 Törökországban tartózkodik jelenleg két hajdú-bihari játékvezetőnk, akik hat edzőmérkőzésen működnek közre. Nazsa Tamás és Horváth Róbert helyzetjelentése Larából.

Hogy és mikor érkezett a megkeresés, a lehetőség?

Nazsa Tamás: Az utazás előtt hat nappal hívott fel Bajkai János, az MLSZ JB küldője, hogy lenne ez a lehetőség. Nagyon meglepett a felkérés, számos dolgot kellett gyorsan elintézni, hogy létrejöhessen az utazás. Értem ezalatt például, a munkahelyet és az útlevél intézését. Utóbbira nem gondoltam volna, hogy szükség lesz rá az idén.

Nazsa Tamás

Mennyire ért váratlanul, befolyásolja-e a felkészülésed?

Horváth Róbert: Természetesen váratlanul ért. Megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Ami a felkészülést illeti: befolyásolja, még pedig pozitív irányban. Egyrészről jobb mérkőzésekkel készülni, mint monoton futásokkal, másrészt lelkileg is feldobja az embert, hogy itt lehet Törökországban.

Milyen csapatok mérkőzéseit vezetitek?

N. T.: Hat mérkőzés levezetésére kértek fel minket. Mindegyiken az egyik csapat magyar. Az első mérkőzés január 28-án szerdán volt. Ezen a Soroksár az orosz másodosztályú Volgar csapatával játszott. A további mérkőzések a következők: FTC – Bohemians Praha (cseh I. o.), Soroksár – Okjetpes (kazah II. o.), Hobro (dán I. o.) – FTC, Soroksár – Hobro és Shonan Bellmare (japán I. o.) – FTC. Az utolsó meccsünk február hatodikán lesz. Másnap utazunk haza.

Törökországi „edzőtábor”

A magyarok ellenfeleit nézve, van olyan csapat akivel találkoztál már nemzetközi pályafutásod során?

H. R.: Konkrétan ezekkel a csapatokkal még nem találkoztam a külföldiek közül. Orosz és dán csapatnak működtem már asszisztensként, de egyik sem ezek közül került ki. De bármennyire hihetetlen, én még a Soroksárral sem találkoztam soha.

Mivel mar volt meccsetek, így adódik a kérdés, hogy tetszett az első külföldön vezetett nemzetközi mérkőzés?

N. T.: A pálya minősége és a környezete kiváló. Egész este szakadt az eső, de a délelőtt tizenegy órakor kezdődő meccsre, mégis tökéletes volt a talaj. A két csapat azonos játékerőt képviselt, jó iramú, hajtós mérkőzés volt. A csapatok igenis komolyan vették. 2-1-re nyert az orosz csapat végül, a kellemes tizennyolc fokos időjárás mellett.

Mennyire tudod segíteni Tomit a nemzetközi tapasztalatod által?

H. R.: Tominak ez az első olyan külföldi útja, amin repülővel utazott. Éppen azt láttam rajta az utazás előtt, mint amilyen én lehettem öt éve, amikor Svájcba utaztam Berettyán Petivel és Farkas Ádámmal. Az angollal elboldogul, bár egyelőre ezt inkább rám bízza. Így aztán kis túlzással vak vezet világtalant. 🙂  Viccet félretéve a meccseken nincs gond, Tomi felkészült játékvezető.

Mivel töltitek azokat a napokat, amikor nincs meccsetek?

H. R.: Igyekszünk hasznosan tölteni az időt. Egyeztettem az utazás előtt Sáfár Sándorral, az MLSZ JB edzőjével, kértem tőle edzésprogramot a „meccsmentes” napokra. Készülünk továbbá az otthoni edzőtáborra is, a szabálykönyv forgatásával.

Törökországi „edzőtábor”

Döme személyében egy nagyon rutinos és társasági emberrel egészült ki a csapat. Működtetek már korábban együtt? Mik az eddigi tapasztalataid társmegyénk asszisztenséről?

N. T.: Már korábban volt szerencsém együttműködni Demeter Jánossal. Ő volt az egyik asszisztensem az NB II-es debütáló mérkőzésemen, Nyíregyházán. Mind szakmailag és emberileg is sokat tudok tőle tanulni. Mellette sosem unatkozik az ember, kifogyhatatlan a történetekből.

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close
Close